Egy igazi Jeanne d'Arc sztori: Szentivánéji Futótűz - a végére értünk.
Ez a nyár is lassan (vagy gyorsan?) véget ért, vele együtt az első virtuális kihívásunk is. Ennek apropóján fogadjátok szeretettel egy igazi "Jeanne d'Arc", Dunai Edina írását saját kalandos élményéről a Szentivánéj Futótűz teljesítése kapcsán.
Nyár elején neveztem a tüzes virtuális kihívásra azzal a céllal, hogy a sok nyári program között helyett szorítok annak is, hogy teljesítem a 3. félmaratonomat, úgy ahogy eddig még nem sikerült félmaratont futnom, párommal együtt. Gabi sokkal tapasztaltabb futó, mint Én. Ő rendszeresen fut félmaratonokat jóval gyorsabb tempóban. Viszont az ultrafutás az, ami közelebb áll a szívéhez és amiben kihívásokat lát. Én lassabb tempóban futok és egyenlőre a félmaratonok rendszeresítése a futásaimban illetve a folyamatos táv növelése a cél, melyek a későbbi tervem megvalósításához, a maraton lefutásához elengedhetetlen. 6 órás futásokon már teljesítettem félmaraton feletti távokat (pl 38 km), de a maratonhoz nagyon kemény munkával juthatok csak el.
A Facebook-on találkoztam a Szentivánéji virtuális kihívással és rögtön megtetszett. A weboldalra ellátogatva láttam meg, hogy mennyire kreatív elnevezést kapott külön - külön minden táv. Ami azonnal megtetszett az a Jeanne d'Arc kihívás. A közzétett, kézzel készített érem egyedisége is nagyon megtetszett. Arról nem is beszélve, hogy a közönségdíjazást nagyon jó ötletnek tartottam. Szóval egyértelmű volt számomra, hogy rögtön nevezek is.
Nyáron az UTT 65-n indult párom egyéniben és Én kísértem kerékpárral. A sikeres teljesítés után 3 hét pihenőt adtunk magunknak és próbáltunk a közös programokon kikapcsolni. Futottunk, de nem olyan intenzíven. Aztán júliusban elkezdtük a 7 hetes felkészülésünket az őszi futiszezon előtt. Úgy terveztük meg, hogy a felkészülési időszak végén teljesítsük ezt a kihívást. Mindenképpen este és hétvégén szerettem volna teljesíteni. Az útvonalat is megterveztük: Szeged-Deszk-Szeged vonalon. Az egész napot (augusztus 24) tudatosan csináltuk végig. Tartalmas és tápláló reggeli illetve ebéd. Délután kis pihenő az indulás előtt. Nagyon jól esett a futás, éreztem hogy remek formában vagyok. Nem volt szükségem se megállásra, se belesétálásra. Végig kaptam a dicséretet Gabitól. Aztán szépen ránk is sötétedett, bekapcsoltuk a világításokat, fejlámpánkat. Elég trükkös volt egy két helyen a terep, de jól haladtunk. Deszkre beérkezve kitűztem célul, hogy a távoli templomig fussunk el és ott legyen a fordítónk. Aztán jött a kis "balesetem". A templomot megpillantva nyújtottam a kezemet, hogy "nézd Gabi ott a templom!", azzal a lendülettel viszont hatalmasat hasaltam egy bukkanónál. Nem is Én lennék, ha nem történt volna velem valami hasonló. Gabi szerintem az esésem láttán egy kisebb szívinfarktust kapott és nagyon nehezen hitte el, hogy minden rendben még akkor is, mikor már saját magamon nevettem. Első észrevételem az volt, hogy letört az egyik körmöm. Az első kérdésem pedig az, hogy ugye semmi baja nem lett a Hokámnak? Gyorsan vízzel lemostuk a könyököm, ujjaim, csuklóm, térdem és folytattuk a futást. Visszafelé kicsit lassabb volt a tempóm, ami érthető is volt a fájdalmak miatt. Természetesen a 21,1 km azután lett csak meg, ahogy Szegedre visszaérve lenyomtunk még egy hidazást. A híd lábánál Gabi szólt, hogy megvan a félmaraton. Csodás érzés volt, hogy teljesítettük. Együtt, közösen, belesétálás és felesleges megállások nélkül. Ami ennél is jobb érzés volt, látni mennyire büszke rám. Ő valóban a nagybetűs Társ. Támaszom és támogatóm. Az biztos, hogy emlékezetes marad ez az este a sokadik félmaratonom után is. Kicsit én is egy hősnek érezhettem magamat, mint egykor Jeanne d'Arc és még a véremet is adtam azért az éremért, amit már rettenetesen várok, hogy megérkezzen.
Dunai Edina